„Ha valaki azt mondja, az egyik legkisebb költségvetéssel feljutunk, megkérdőjelezem az épelméjűségét” – a barcikai csoda belülről

Hogyan élte meg a bajnoki végjátékot, az NB II zárófordulójának nem mindennapi izgalmait?

A feljutásról döntő kisvárdai zárómeccsünk végét már nem bírtam a pálya mellett állva, felmentem inkább a VIP-terembe, ahol két televízión párhuzamosan tudtam követni a miénkkel együtt a Vasas–Honvéd összecsapást is. A mi mérkőzésünket kicsivel hamarabb lefújták a helyszínen, így tudtam, ha Angyalföldön is marad a döntetlen, akkor jók vagyunk. Akkor, az utolsó utáni pillanatokban jutott ahhoz a bizonyos szabadrúgáshoz a Vasas, amit aztán Otigba végül melléfejelt, de addigra a játékosaink és a szurkolóink már elkezdtek ünnepelni a pályán, mert ők a telefonjaikon az internet segítségével hamarabb látták, hogy már a Vasas meccsének is vége. Körömrágós volt, az biztos… 

Ha valaki négy-öt éve azt mondja önnek, 2025-re NB I-es csapata lesz a Kazincbarcikának, mit reagált volna? 

 Már a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt NB II-es idényben sem álltunk valami rózsásan, de a következő kiírásban, a 2020–2021-es szezon végén aztán tényleg semmi sem mentett meg minket a kieséstől az NB III-ba. Ekkor csináltunk egy száznyolcvan fokos fordulatot, és egy teljesen új koncepciót, abszolút más irányba indultunk el. Én pont egy évvel azelőtt kerültem a klub élére sportigazgatóként, és nem tetszett se az átigazolási politika, sem a szerződések, amiket kötöttünk, és amik végül a harmadosztályig juttattak minket. Szóval kijelöltük az új irányvonalat, egyből sikerült is toronymagasan megnyernünk az NB III-at, és bár a következő évben a másodvonalban megint a bennmaradásért kellett küzdenünk – végül sikerrel –, a mostani idényünkre eljutottunk odáig, hogy beérett a dolog.

Mit értsünk pontosan új irányvonal alatt?

Tudatosabb átigazolási politikát folytattunk már a kiválasztási folyamat során is, infrastrukturálisan, pályaminőségben, kommunikációban, imázsban és cégvezetésben is sokat fejlődtünk, illetve a csapat számára fontos mérési eszközökben is. A mi szintünkön elég jelentős beruházásokat eszközöltünk, hogy megteremtsük a legmegfelelőbb hátteret. Emellett a stábot is sikerült nagyon jól összeállítanunk: noha nagyon kis stábbal dolgoztunk – Erős Gábor vezetőedző, Simon László videóelemző, Dobos Attila erőnléti edző és Bottó Ádám kapusedző –, a saját területén mindenki kihozta a maximumot a munkájából, és ez látszott is a pályán. Márpedig ez a lényeg, hogy ott milyen eredményeket érsz el, és ha ott megvan az eredmény, akkor azt mondják, hogy jó a szakmai munka, jól sikerültek az igazolások. 

Minek köszönhető, hogy a pályán, a mutatott játékban is nagyon látványos volt az előrelépés, nem beszélve az eredményességről?

Az első fecske, Varga Józsi volt az, aki elindította a folyamatot, és utána már jöttek a többiek, például Bódi Ádám és Lucas. De nagyon sokan hozzátették a maguk pluszát, a teljesség igénye nélkül említhetném Polgár Kristófot, vagy nagyon jó teljesítményt nyújtott szerintem Kártik Bálint, Fadgyas Tamás és Demeter Milán, akit az idény végére vissza is rendelt a kölcsönből a DVTK. És éppen ez utóbbi a másik fontos összetevő: hogy a Diósgyőrrel tudtunk olyan szakmai megállapodásokat kötni, amelyek értelmében a hozzánk kölcsönbe érkező futballistáiknak mi rendszeres játéklehetőséget biztosítottunk, a bérüket cserében ők állták. Ez jelentős összegeket szabadított fel a bérkeretünkben, amelyeket aztán átigazolásokra tudtuk fordítani. Ettől függetlenül a gyenge rajtunk – három meccsen egy pont – és még a tavalyi év végén sem gondoltam volna, hogy egyáltalán esélyünk lehet a feljutásra. 

Merthogy?

Noha az idény előtt azt nyilatkoztam, most is a bennmaradás az elsődleges cél, azért titkon bíztam benne, hogy ezúttal nem a kiesés elkerüléséért kell majd küzdenünk. Az igazat megvallva én úgy vagyok ezzel, hogy nagyjából az érdekel, ha az első kettőben végzel, vagy ha nem esel ki. A kettő között a többi pozíciónak olyan szempontból számomra nincsen jelentősége, hogy mivel most már helyezési pénz sincsen, így körülbelül két nap múlva elfelejtik, hogy te most a harmadik, a nyolcadik vagy a tizenkettedik helyen végeztél. Ettől függetlenül az elején nem fordult meg a fejemben, hogy a feljutás környékén leszünk, de aztán ahogy elkezdtünk játszani az első félévben, a féltávnál már titkon reménykedtem benne, hogy esetleg versenyben lehetünk. Ezeket a gondolatokat végül azért hessegettem el, mert egy furcsa kettősséget érzékeltem. Egyrészről azt gondoltam, az NB I még biztosan nem a mi szintünk költségvetés és körülmények szempontjából, hiszen még az NB II-ben is számos olyan együttes van, amelyek sokkal komolyabb infrastruktúrával és bértömeggel dolgoznak. Másrészről viszont, a pályán nyújtott teljesítményünket és a játékunkat elnézve meg azt gondoltam, igenis van esélyünk.

Költségvetés tekintetében hova képzeljük el a Kazincbarcikát az NB II-ben, csak úgy viszonyításképpen?

A mi költségvetésünk úgy áll össze, hogy van egy része, amit az úgynevezett NB II-es pénzből tudunk igénybe venni, emellett vannak a városi támogatások, szponzori támogatások, illetve a tulajdonosunk, Sztupák Péter a saját pénzét teszi bele. Ennek a nagy része a bérekre megy el, különböző infrastrukturális fejlesztésekre, illetve az olyan logisztikai dolgokra, mint utazás, szállás, egyéb csapat körüli költségek. Nyilván a pályafenntartás is pénzbe kerül, az alkalmazottak is, akik szintén a minél jobb körülmények megteremtésén dolgoznak – azt gondolom, sikerrel, mert már szemmel láthatóan sokkal jobbak, mint korábban, és ennek nyomán az eredmények is kézzelfoghatóak.

Az ön személye külön érdekes abból a szempontból, hogy korábban maga is focizott és edzősködött – még NB II-es meccse is van Diósgyőrből –, emellett civilben jelenleg is iskolaigazgató Barcikán, és még alpolgármester is Putnokon. Az ezeken a területeken szerzett készségeit tudja hasznosítani a klubvezetői székben?

Azt tapasztalom, hogy igen, például a tárgyalásoknál a menedzserekkel, játékosokkal. Én nem szoktam hülyíteni senkit, megmondom a valós helyzetet, és hogy milyen lehetőségek vannak itt Barcikán, és ha erre azt felelik, hogy ez a közeg, ez a perspektíva érdekli őket, akkor tárgyalunk, ha nem, elköszönünk egymástól. 

De ezt le tudom kezelni, ez a pedagógiai része. Elvégre az egész életemet végigtanítottam, most is háromszáz gyerek jár az iskolánkba, azért ott is kell irányítanom néhány embert. 

Ha már pedagógiai érzék: hogyan kezel le egy ilyen jó kis Pintér Attila-féle kirohanást?

Az kétségkívül nem volt egy szerencsés helyzet. 

Az a helyzet, hogy mindenki másképp éli meg a mérkőzéseket, és én sem vagyok az a nyugodt típus, sajnos nem voltam edzőként sem – ennek a játékvezetők a megmondhatói, meg a fegyelmi bizottság… Sportvezetőként egyébként már más habitusú vagyok, teljesen más szemmel is nézem a meccseket, elvégre nincs rajtam akkora közvetlen teher, mint az edzőn. Szóval igyekszem jól kezelni ezeket a kétes szituációkat is, mint ahogy szerintem ezt a Pintér-féle affért is viszonylag jól kezeltük. De ezt már mindenki rég lerendezte, én magamban is és velük is; nem lett belőle nagyobb konfliktus, szerintem ezen nem érdemes tovább rugózni.  

Ahogy haladt előre a szezon, mennyire érezték a futball-láz fokozódását a városban, a csapat körül?

Nagy volt a futball láz, rengetegen kerestek és jöttek ki a meccseinkre, a feljutás után meg annyi SMS, e-mail érkezett, hogy meg se tudtam őket válaszolni. Persze, a sikerben mindenki szeret fürdőzni, én nem is kívánok sokáig ebben a szerepben tetszelegni. Most fontos elmondanunk, mi és hogyan történt, de inkább előre tekintek, mert óriási kihívás előtt állunk, a következő évet a mostaninál is sokkal nehezebbnek érzem. A nagy örömködés közepette igyekszem is mindenkit önmérsékletre inteni, mert szerintem sokan még nem fogták fel, hova is jutottunk pontosan: szoktam mondani, hogy ugye azt tudjátok, jövőre a Ferencvárossal, Újpesttel, Pakssal fogtok játszani, és nem ám hírvivő mérkőzéseket, hanem éles tétmeccseket?! Itt nyilván bejön majd a képbe a kudarctűrő képesség is, ki miként tudja kezelni a kudarcokat, mert az NB I-ben azért fel kell készülnünk a nagyobb pofonokra is. 

A DVTK-val kötött, kulcsfontosságúnak bizonyuló együttműködés többször szóba került már, de a feljutással ennek vége szakad, a következő szezonban már bajnoki riválisok lesznek. A keretben viszont sok a diósgyőri kölcsönjátékos, velük mi lesz, illetve kik alkotják majd így az NB I-es Barcika gerincét?

Igen, ugye a szabályok értelmében két NB I-es klub között kooperációs szerződés nem jöhet létre, tehát ez valóban kilőve. Ettől még elképzelhető, hogy ismét hozunk Miskolcról olyan fiatalokat, akikről úgy látjuk, segítségünkre lehetnek. Ami biztos, hogy mi a magyar szabálytól a fiatalszabályig az összes MLSZ-ajánlást betartjuk majd. Biztos vagyok benne, hogy lesznek külföldi játékosaink is, már csak azért is, mert a hazai piacon az új szabály miatt nagyobb mozgolódás várható, mindenki próbál majd minél jobb szerződést kialkudni magának, és ebben az árversenyben mi jó eséllyel nem fogunk tudni érdemben részt venni, a topkategóriában legalábbis biztosan nem. Helyette igyekszünk olyan játékosokat levadászni, akik máshol nem biztos, hogy megkapnák a rendszeres játéklehetőséget, nálunk viszont igen, és így meg tudják mutatni magukat. Az elmúlt 3-4 évben azért a bevételi oldalon is tudtunk felmutatni sikereket játékoseladásokból – például Pálinkás Gergő, vagy a jelenleg Nyíregyházán védő Tóth Balázs  –, 

 Az biztos, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, mert mi a saját helyzetünk mellett azt is nézzük, hogy egy-egy játékos miként képes beépülni a mi közegünkbe: olyan embereket keresünk, akik egy irányba húznak, idén is ez volt a siker egyik kulcsa, hogy nagyon jó közösség alakult ki az öltözőn belül. 

Érdekes a létesítményhelyzet is, mert itt van egy gyakorlatilag vadonatúj stadion, hiába: az élvonalbeli követelményeknek nem felel meg, így Kazincbarcikától nyolcvan kilométerre, Mezőkövesden játsszák majd a hazai meccseiket – egy darabig legalábbis biztosan…

Jelenleg nincs meg a megfelelő befogadóképesség, ami ahhoz kellene, hogy hazai pályán élvonalbeli bajnoki mérkőzést rendezzünk, éppen ezért a licenckérelmet sem tudtuk beadni a saját pályánkra – mint ismert, Diósgyőrt és Mezőkövesdet jelöltük meg. Szóval jelen állás szerint nem itthon kezdünk, legalább egy fél évig a hazai meccseink is tulajdonképpen idegenben lesznek, Kövesden, ami nyilván csak tovább nehezít a dolgunkat. Jelenlegi ismereteim szerint a klub megpróbál tenni azért, hogy különböző fejlesztésekkel a második félévre már legyen esélyünk itthon játszani, de egyelőre sok a kérdőjel ezzel kapcsolatban. 

És hát van itt egy edzőkérdés is: szombatra hivatalossá vált, hogy Erős Gábor a feljutás ellenére végül nem marad Barcikán, jó eséllyel éppen Kisvárdára megy vissza.

Edzőkérdés valóban van: jelenleg nincs edzőnk. Erős Gábor végül úgy döntött, hogy nem velünk folytatja, amit sajnálattal, de tudomásul vettem és megértek, mert nekik, edzőknek is ki kell használniuk minden olyan lehetőséget, amivel a pályájukat előrébb tudják vinni. Egy ilyen bravúreredmény, mint a barcikai feljutás, az ő szakmai ázsióját is emeli, ráadásul Gábornak már előttünk is voltak nagy sikerei Kisvárdán, Budafokon. Természetesen azon vagyunk, hogy minél előbb megtaláljuk a megoldást és az utódját – szerintem nem mindennapi kihívás edzőként egy Kazincbarcikát a magyar első osztályban irányítani. 

Kazincbarcika jelentős sportváros, a Vegyész révén komoly röplabdamúlttal, a Tour de Hongrie számos alkalommal volt már rajt- vagy célváros, futóversenyeket rendeznek évről évre. Sikerült beleilleszteni a futballt is ebbe a sport-, illetve KolorCity-imázsba?

Szerintem abszolút. Főleg, mert Amerikát leszámítva világszinten a futball a topsportág népszerűségben, s ezzel, hogy feljutottunk az élvonalba, és ott leszünk az ország 12 legjobb csapata között, valószínűleg a város sporttörténelmének legnagyobb sikerét értük el, véletlenül sem leszólva a többi sportágat. 

 Ugye Borsod megyében Diósgyőrben volt még sokszor NB I-es csapat, aztán Mezőkövesden, korábban meg akadt még egy-két olyan csapat, mint a Perecesi Bányász, de az azért nagyon más világ volt. Szóval ha csak azt vesszük, hogy lesz 33 mérkőzésünk, amikor megmutathatjuk magunkat az országnak a tévében, interneten, újságokban, már akkor is megérte, mert elmondhatjuk magunkról, hogy sporttörténelmet írtunk, és ezt így kell felfogni. 

A játékosok számára is kezd vonzó célponttá válni Kazincbarcika, vagy azért kell még őket győzködni a szerződéskötések előtt?

Eleinte nagyon sokat küzdöttem egy-egy tárgyalásnál, hogy hú, Kazincbarcika, hol van az egyáltalán, minek jöjjek ide, hol tudok majd lakni és hasonlók… Csak fogtam a fejemet. Aztán 

 Ez eleve pozitívum szerintem, a másik pedig, amit már mondtam, hogy szerintem óriási vonzerő az, hogy Magyarország legjobb bajnokságában mutathatod meg magad hétről hétre a televízióban. Könyörögni nyilván nem fogok senkinek, meg kényszeríteni sem, de ha valakinek teszünk egy ajánlatot, amiről úgy érzi, elfogadható, akkor itt minden adott lesz ahhoz, hogy jól érezze magát. Elég csak megnézni a mostani veteránjainkat, Varga Józsiékat, Lucast, Bódi Ádámot – hát az ember szabályosan meglepődött, mennyire átérezték ők is az itteni viszonyokat, úgy, hogy azért láttak már egy s mást a pályafutásuk során magyar bajnokként, anno nemzetközi meccseken, Bajnokok Ligájában játszva… 

Voltak olyan hangok, hogy a Barcikát úgysem „engedik” feljutni, mert hagyományosan nem kormánypárti a városvezetés. A klub háza táján milyen volt a közhangulat? A pályán érzékeltek bármit ezekből a konspirációkból?

Ez a része szerintem nálunk nagyon jól van kezelve, nem is szokott szóba kerülni. Ahogy a polgármesterünk, Szitka Péter is fogalmazott, ez egy szivárványszínű város, és ez a sokszínűség megmutatkozik a vezetésben is. Az országgyűlési képviselőnk, Demeter Zoltán a Fidesz színeiben indult a választásokon, a polgármester jelenleg független, de a politika sosem szőtte át a napjainkat, a csapatért mindenki együtt tesz, és a mérkőzéseinkre is mindenki kilátogat családostul. Szerintem ez így van jól, ezeket a dolgokat amúgy sem kéne belekeverni a sportba: a sportot szeretni kell, addig is legalább mindenki elfelejti egy időre az összes gondját-baját, és együtt szurkol a csapatnak. Az összeesküvés-elméletekkel meg Magyarországon nem nagyon lehet mit csinálni, bármibe bele lehet magyarázni bármit. Ha netán Kisvárdán kikaptunk volna az utolsó fordulóban, mondjuk egy jogtalan büntetővel, akkor biztos, hogy jött volna a szöveg, hogy „odafent nem akarták, hogy a Kazincbarcika jusson fel”, de ha meg egész éves viszonylatban nézzük, akkor nagyjából egyforma arányban vannak ilyen-olyan tévedések minden csapat kárára. Ezek a végén kiegyenlítődnek, szóval szerintem felesleges belemenni a konspirációgyártásba, mert az is csak elveszi a figyelmet. 

Csak egy ártalmatlan gondolatkísérlet zárásul: futballista fia, a korábban több NB I-es nagycsapatnál is megforduló, jelenleg a görög élvonalbeli Volosznál focizó Koszta Márk hazacsábításán nem gondolkodott el, így az NB I-re?

Azt nem mondom, hogy meg sem fordult a fejemben, de még ha el is gondolkoznék rajta, hamar elhessegetném. Egyikünknek sem akarok rosszat – mondván, biztosan csak az apja miatt van itt –, szerintem ő sem szeretné – meg hát tartok tőle, a mi bérkeretünkbe amúgy se nagyon férne bele…